Mennyibe kerül az egészség?

A fenti kérdésről leginkább egy fogorvosi rendelői beszélgetés jut eszembe. A doktornő megkérdezi, kér-e érzéstelenítőt, mire a páciens visszakérdez, vajon mennyire fog fájni. A doktornő csak annyit mond: „Tudja a fájdalom a világ legszubjektívabb dolga”.

Ha akkor a doktornő egyszerűen azt mondja: „Nagyon”, a páciens pedig rávágja „Igen, kettőt”, sok minden másként alakul. Egyrészt megannyi fájdalomtól kímélem meg magam, másfelől nincs egy ilyen szemléletes metafórám az egészség és fájdalom vonatkozásában. És bizony a fájdalom legalább annyi féleképpen megélhető, mint egy adott célra fordítandó költési hajlandóságunk.

Valahogy így van az egészségünkre fordított erőforrások esetében is. Annyira széles skálán mozog ennek a megítélése, hogy közel sem olyan egyszerű valamire ráhúzni, „drága”, „nehéz”, „sok”. Elsőre persze mindenkinek az juthat eszébe, hogy ez mennyire nyilvánvaló, lévén ahány ember, annyi féle anyagi környezet. Számos kategóriát nyithatnánk az ultragazdagtól, a középosztályon át, a mélyszegénységig. Noha a dolog sokszínűsége mégsem ebből ered. Sokkal inkább olyan ez mint az idő, amiből nehéz meghatározni, kinek mennyi van, mégis mindenki arra fordítja amire neki fontos.

Innen a legkézenfekvőbb filozófiai kérdés: kinek mennyire fontos az egészsége? Itt érhetőek tetten első körben, azok az emberi különbségek, ki mennyire forintosítja teste karbantartását.

Az igazi változás

Kezdjük mindjárt azzal, hogy az élet, egy halálos betegség, de a legtöbb tünettől megkímélhetjük magunkat. A rossz szokások felhagyása nem csak egészség tekintetben jó befektetés. A dohányzás, alkohol, kábítószerek, számos destruktív hatását most nem sorolnám fel, elég triviálisnak tartom ahhoz, hogy ennél mélyebben belemenjünk. Ugyanakkor pont trivialitása végett olyan elterjedt, és elfogadott. Pedig egy addiktív folyamat felfüggesztése szintén egy életmódváltás, ami szintén erőforrást igényel.

Kimenetelük pedig igen szubjektív skálán mozog. Volt aki halálos betegségének diagnózisa után keresett fel, de mégsem értette miért akarom lebeszélni káros szenvedélyeiről. Tehát látszik, hogy másként ítéljük meg azt is mi a káros, illetve saját életünkre is változó értékkel tekintünk.

Ugyanakkor mekkora felszabaduló anyagi forráshoz jut, aki ezektől mentesíti életét? Az egészség, ilyen megvilágításban olcsóbb mint a renyhe életmód.

Akkor menjünk tovább ezen a vonalon. Ha azzal kezdjük, hogy kivesszük az életünkből az egészségünkre káros hatással lévő megannyi tényezőt, úgy az egészséges alternatívákra szánhatunk, az új felszabadult forrásokból. Sokkal inkább hatásos, időtálló, és egészséges lefejteni régi káros szokásainkat, mint modern alternatívákat találni rá. A feldolgozott, magas szénhidrát tartalmú köretet helyettesíteni, egy másik feldolgozott, magas szénhidráttartalmú, de gluténmentes verzióval közel sem célravezető megoldás. Az egészségtudatosnak bemutatott alternatívákkal kipótolt életmód, mérlegre téve a „hagyományos” életmódhoz képest mindig drágább lesz. Nem azt mondom, hogy az összes reform terméket a vásárló megtévesztésére fejlesztettek ki, csak hogy születésük és fennmaradásuk a piaci igényeknek van kitéve. Lábjegyzetként megjegyzem, abban azért bízom, hogy aki low-carb sört árul, mint egészséges alternatívát, annak azért jár majd egy sötét bugyor a pokol legmélyén.

Szóval érdemes ezeket tudatosan belevenni az egyenletbe. Hisz az ember hajlamos az egészségtudatosság mentén sokszorosát elkölteni a megszokottnak. Jóllehet nem is ez a megoldás első lépése, hanem inkább leszokni a köretről.

Az idő pénz

Ezen a ponton konvertálódik át az egészségre fordított pénz új valutákra, mint idő és energia.

Egyrészt mindkettőre szükség lesz hogy új, egészséges életünket tudatosan tudjuk művelni. Mert hát felmerülnek a kérdések, hogy:

– Le kéne szoknom a köretről? Egyáltalán rá lehet szokni?

– Mi a baj a gluténnel? Nem is vagyok gluténérzékeny.

– Hogy lehet, hogy ő nem hízik/neki nem fáj?

– Melyik vitamin a jó nekem? Hol szerezzem be?

– És különben is, miért nem tudok aludni?

A végtelenségig sorolhatnánk, hisz úgy az egészségmegőrzésnek, mint egészségügyi kihívásokkal való küzdelemnek végtelen sok aspektusa van.

Ezen a ponton még mindig dönthetünk, hogy a pénzünket vagy az időnket/energiánkat fordítjuk ezen kérdések megválaszolására. Mert amint meg is bízhatunk valakit, hogy mindezen vezessen minket végig, úgy nyakunkba is vehetjük a tudományos vizsgálatok garmadáját, és megküzdhetünk az igazsággal magunk.  Így vagy úgy a tudatosság megteremtése is erőforrást igényel.

Aztán ott a gyakorlat, miként új szokásokat alakítunk magunk köré. Megszokjuk a savanyúság ízét, elmagyarázzuk nagyinak (megint), hogy miért nem kérünk galuskát a pöri mellé, begyakoroljuk az útvonalat a piacon, megtaláljuk a nekünk való termékeket, stb.
Ez pedig már az a pont ahol semmilyen pénzzel nem lehet kiváltani az életmódváltásba invesztált időt és energiát. Hogy ez kinek milyen ráfordítást igényel, az megint egyénfüggő.

A pénztárca vastagsága

Ha egészében akarjuk látni a kérdést nem mehetünk el a pénz szubjektív mivolta felett sem.

Jó apám mindig úgy tanította, hogy a pénz a régi „nincs” szóból származik. Tanait a mai napig viszem magammal, hisz valahogy mindig megoldom, hogy ne legyen pénzem. Teszem ezt általában úgy, hogy rosszul mérem fel az áhított termék vagy szolgáltatás árát a rendelkezésre álló keret arányával. Nem gondolom, hogy egyedül vagyok ezzel a problémával. Mókás példa szokott lenni, mikor a buszjegyre való aprókat keresgélem a kabátomban, majd minden zsebben szembeköszön egy C-vitamin kapszula, jobb hónapokban egy cink-glükonát. Szemléletesen mutatja, hogy számomra az egészségmegőrzés jelentette az értéket, még olyan anyagi környezetben is, amiben a legtöbben már nem szántak volna rá pénzt.

Ezzel sem nem vagyok egyedi, hisz mindenki mérlegel a számára fontos célok/termékek/szolgáltatások sokasága és a rendelkezésre álló keret között, majd váltja át pénzét vagyonra. A pénz mondhatni a vagyon abszolút értéke. Hogy ebből az értékből ténylegesen mennyi kell a fennmaradáshoz, és mennyi a boldogsághoz azzal sikerkönyvek százai foglalkoznak behatóan, de annyi bizonyos, hogy itt is nagy a személyes eltérés. Sok forrásban találtam egyezést abban a tekintetben, hogy létezik egy mezsgye ahol a pénz (vagy mögöttes értéke) már nem szolgálja alapszükségleteink kielégítését, és további boldogságot sem okoz már.

A pénzhez való viszonyunk abszurditását mutatják azok a történetek ahol lottó milliomosok válnak „földön-futóbbá” mint ahonnan indultak. Ellenpéldának pedig ott vannak a nagyvállalatok akik a pénzt mint eszközt használják fel további vagyon felhalmozásra.

Ha már nagyvállalatok…

Egészségmegőrzés anyagi vonatkozásában mindenképp szót érdemel a közegészségügy-gyógyszeripar-orvoslás édes hármas. Náluk jobban működő egység nem létezik az egészséggel kapcsolatos anyagi megítélések befolyásolására. Gyógyszeripar legyártja, közegészségügy bejelenti, a szorgos ügynökök pedig gyorsan elterjesztik a piacon. Mélyebben nem megyek bele az elmélet kifejtésébe megtették ezt már előttem, jóval mélyrehatóbban. Annyi bizonyos, hogy egészségmegőrzés kapcsán mindhiába keressük fel ezt a triászt, mert náluk nem a gyógyítás  a cél, hanem a kezelés. Még anyagiasabban megfogalmazva: a gyógyult beteg, egy elvesztett ügyfél.

A félreértett életmódváltás

Sok esetben tűnik az életmódváltás drágának. Legtöbbször azért mert egy hosszú távú folyamatról van szó, nem pedig egy két hetes strand diétáról. A kezdeteknél nem látjuk magunkat az új énünkben, hisz nem gyakoroltuk még be. Látjuk magunkat kívülről és annyira absztraktnak tűnik a kép, amint reggeli helyett hideg zuhannyal kezdjük a napot, és tészta helyett savanyú káposztát próbálunk lenyomni a torkunkon. Otthon felejtjük a vitaminjainkat, és fel sem tudjuk sorolni őket. Barátaink röhögnek rajtunk, a szülők meg aggódnak. Mindennek tetejébe ez még pénzbe is kerül? Ezen a ponton sokan újraszámolják a változásba vetett erőforrásokat, és hagynak fel legújabb elveikkel, főleg mert kevesen látják perspektívában a saját egészségüket. Amúgy sem egy jellemző emberi erény a hosszú távú gondolkodás, de rettegni valamitől amit meg sem tapasztaltunk, az tényleg senkitől sem elvárható.

A legjobb mutatója a betegségekkel való megküzdés elodázásának, hogy legtöbbször engem is már kialakult egészségügyi problémákkal szoktak felkeresni. Nem jellemző, hogy valaki pusztán preventív céllal életmódot akarjon váltani, mert külső okot nem lát a változásra. Noha már erre is volt példa.

Az emberi egészséget rövidtávú egységként értelmező történetek iskolapéldája, mikor egy asztmás-allergiás beteg megkérdezte, hogy szerintem mikor „ütnek be” a vitaminok, mert el szeretné hagyni a gyógyszerét. Az életmódtényezők nem beütnek, sokkal inkább dolgoznak, amint azokon te is dolgozol. Úgy érdemes tekinteni rá, mint egy befektetésre szánt összegre, amitől nem azonnali hasznot várunk.  Az idővel és várakozásainkkal kapcsolatos szubjektivitásunkat szerintem leginkább egy Zen tanítás írja le.

„Egyszer a tanítvány megkérdezte a Mestert:

– Sokat kell még várni, hogy jobbra forduljanak a dolgok?

– Hát ha várunk, akkor sokat – felelte a Mester”

Minden más, ami érték

Nem csak a pénz vagy az idő, ami értéket képvisel. Vannak akiket a kényelmükből való kimozdítás tántorít el a változástól. Többen köszönték meg hálásan az odaadó segítséget, de nem gondolták, hogy ez ennyire macerás. Ők azok, akik lépten-nyomon mindent ugyanúgy csinálnak mint annak előtte, mert úgy gondolják a változásra szánt összeg kiváltja a szükséges erőfeszítést. Mint azt fentebb is említettem az életmódváltásnak van egy szegmense, amit bizony nem lehet pénzért megvenni. Szokásokat kiváltani csak új rutinnal lehet. Meg kell küzdeni szokásainkkal, amíg meg nem szeretjük őket, és olyanná nem válunk.

Természetesen itt is van ellenpélda. Volt aki súlyos autóimmun betegség, súlyos tüneteitől lett teljesen mentes alig egy hónapon belül. Elmondta, hogy a protokoll minden elemét csinálta az étkezésidőzítéstől kezdve, a fénykörnyezet optimalizáláson és a légző gyakorlatokon át, a gyógytornáig, és persze hidegterápia, szigorúan diéta, és a többi. Gyakorlatilag feje tetejére állítottuk hétköznapjait, és ezen gyakorlatok köré építettük új életét, de megcsinálta. Mikor megkérdeztem, hogy nehéz volt-e, csak annyit mondott. „Aki nem tudja megcsinálni, az még nem volt eléggé beteg”

Tényleg úgy tűnik a pénznél és az időnél is értékesebbé válik az egészség, ha egyszer megtapasztaljuk a hiányát.

Én és az egészség

Hogy ne csak szegény ügyfeleket ostorozzuk, íme egy példa jómagam miképp élem meg az egészségbe fektetett erőforrások eloszlását.

Egy barátom még sok évvel ezelőtt küldött egy cikket melyben tételezték egy evészavar-típusnak, az orthorexia nervosa-nak a tüneteit, amely az obszesszív-kompulzív megbetegedés táplálkozásra vonatkozó megfelelője. Magyarabbul annyit jelent, hogy adott személy annyit foglalkozik a tudatos táplálkozással, hogy élete többi aspektusa látja ennek kárát. Izolálódik a társadalomtól, nem tudja elvégezni a munkáját, stb. Barátom azt írta, hogy én jutottam eszébe a cikkről, és ha majd ha hivatalosan is betegséggé vagy pszichiátriai zavarrá válik, akkor majd csak tudjam, nekem ez van.

Ezek a külső vélemények egyrészt nem a véleményezettről szólnak. Jóllehet ez is inkább arra irányult, hogy barátom önmagát beteg kategóriába tudja csak elképzelni, ha annyit foglalkozna az életmóddal mint én. Másfelől pedig, számomra ez jelentette a értéket. Nem kizárólag az egészségesség, mindinkább a mögöttes tudás. Az ember és a világ működésének megértése nagyobb értéket képviselt, mint a rá fordított pénz vagy idő. Ilyenformán semmiképp sem nevezném patológiás állapotnak. Az talán olyan lenne mintha egy zenészt obszesszív-kompulzív-mániákus zenélőnek titulálnánk. Számomra ilyen a tudatos életbe fektetett erőforrások. Utána nézni, kipróbálni, megvenni, tesztelni, kutatni. Tevékenységek, amik mind pénzt, időt és energiát emésztenek fel.

Mennyit? Az összeset!

Noha engem ez nem izolál a társadalomtól, hanem közelebb enged, hisz így segítek az embereknek, illetve nem hátráltat a munkában, hanem hozzásegít.

Az „összes” megint csak annak sok aki ennél kevesebbet költ/tölt a témára. A Biohacker találkozón például én voltam a leganalógabb a kis jegyzetfüzetemmel, és ruppótlannak éreztem magam, hogy nem költök el egy vagyont só téglákra elektroszmog csökkentő hatásuk miatt. Mondjuk ahogy magam ismerem, ha épp van nálam egy vagyon akkor azt a zsebemben maradt aprópénzzel és C-vitamin kapszulákkal együtt otthagytam volna só téglákra.

Ezt persze nem azért részleteztem, mert annyira szeretek magamról beszélni, mindinkább mert szemléletes, mennyire szubjektív a megítélése az egészségnek, a mögöttes tudásnak, vagy az arra fordított erőforrásoknak.

Egy jó befektetés

Már elhangzott fentebb, hogy az egészség egy hosszú távú befektetés. Ráadásul egy jó befektetés hisz nem csak egy hosszabb, de egy boldogabb életet veszünk magunknak. Ezt nyomatékosan ajánlom mindenki figyelmébe aki a „valamiben meg kell halni” elvet vallja. Hónapos vagy éves haldoklás és fájdalom közepette át szokott értékelődni ez a frázis.

Hogy mennyi az annyi?

Biztos, hogy van egy egyénenként és egészségi állapotonként változó minimum érték, amit erre szánni érdemes. Úgy mint egy autóvásárlásnál. Ha olcsóbb autót veszünk, akkor a látszólag megspórolt pénzt átcímkézve alkatrészre és szervizköltségre mindenképp kifizetjük. Az egészség hasonló. Ha most nem tesszük bele, akkor gyógyszerek és kezelési díjak formájában egyszer úgyis ki fogjuk fizetni, noha akkor már nem lesz ennyire opcionális.

A kockázatokról és mellékhatásokról semmiképp sem az orvosodnál, de pláne nem a gyógyszerészednél javaslom az érdeklődést.

 

G-XE2FH7CBDC